Leírás
A vodkát hagyományosan olyan cukrot és keményítőt tartalmazó növényekből párolják le, mint a rozs, búza, kukorica és a burgonya. A Ciroc viszont az első olyan vodka, amelyet teljes mértékben szőlőpárlatból készítenek. Neve két francia szó összetételéből adódott: a cime jelentése hegycsúcs, a roche pedig sziklát jelent. Mindkét szó utalás arra a szőlőtermővidékre, ahonnan a lepárolt gyümölcs származik. A Mauzac Blanc szőlőfajta ugyanis Gaillac régió egyik, sziklás hegyre épült településének (Cordes-sur-Ciel) környékéről származik. A gabonától eltérően a szőlőt nem kell felmelegíteni, forró vízzel felönteni ahhoz, hogy a cukor kioldódjon belőle, így a Ciroc készítése során hideg áztatást, hideg erjesztés, és hideg tárolást alkalmaznak. Az eddig csak a legjobb borkészítők által használt egyedi eljárás lehetővé teszi, hogy még frissebb, és gyümölcsösebb vodkát nyerjünk. A kéthetes fermentációs idő után az erjesztett szőlő speciális lepárlási folyamaton esik keresztül. A vodka lelkét adó Mauzac Blanc szőlőt négyszer párolják le, majd összekeverik a Cognac régióból származó Ugni Blanc szőlőből származó, szintén négyszer desztillált párlattal. A végső, ötödik lepárlásra pedig Cognac egyik családi kézben lévő lepárlójában kerül sor, ahol egy tradicionális Armagnac rézüstön főzik le az összeöntött párlatokat. Ez adja meg a Ciroc vodka végső, egyedülálló karakterét, így válik ebből az italból egy igazi ultra-prémium vodka.