Bacardi
A RUMOK KIRÁLYA, A KIRÁLYOK RUMJA
Don Facundo Bacardí Massó nemcsak a rumról alkotott fogalmainkat, de iváskultúránkat is örökre megváltoztatta. A már több száz éve készített nyers, durva rum helyett egy lágyabb, simább, finomabb és semmi máshoz nem hasonlítható italról álmodott. Egy évtizedes, szenvedélyes és zseniális kutatása forradalmasította a rumkészítést, és létrehozta a világ első, érlelt, lágy, fehér rumját.
Don Facundo
Rum az évek során több mint 190 díjat nyert, és kivívta a spanyol királyi család elismerését. Így lett a „RUMOK KIRÁLYA, A KIRÁLYOK RUMJA”.
A Bacardi születése
Don Facundo Bacardí Massó 1830 októberében született Spanyolországban, a Barcelona melletti Sitges-ben, és tizenöt évvel később emigrált testvéreivel együtt a kubai gyarmat országba, pontosabban Santiago de Cuba kikötővárosába, ami helyszínéül szolgált a több éves gondos kísérletezgetéseknek. Don Facundo 1862. február 4-én testvérével, José-val közösen vásárolt egy bádogtetős lepárlóüzemet, mindössze háromezer ötszáz peso-ért, és megalapította a Bacardi y Companía céget. Itt született meg a világ első érlelt lágy fehér rumja, ami rövidesen a világ egyik legkedveltebb márkájává vált.
Don Facundo egyik fia egy kókuszpálmát ültetett a gyár bejáratához, ez a fa, az „El Coco” a cég erejének és túlélőképességének szimbólumává vált, hiszen több katasztrófát átélt, és csak 1960-ban pusztult el, mikor a cég vagyonát kárpótlás nélkül lefoglalta a kubai állam. A mai napig a Bacardi vállalat minden létesítményében egy kókuszpálma áll a cég gyökereire való emlékezésképpen. Bacardi lepárló, Santiago de Cuba.
A Bacardi sikere
A Bacardi cég ma is büszke arra, hogy a kezdetek óta családi kézben van. A nyolc generáció alatt átélt összesen három puccsot, három nagy földrengést, két szakaszban több mint negyvennyolc évnyi száműzetést, tizennégy évnyi polgárháborút, négy pusztító tüzet a lepárlóban, hat évet a kubai katonai megszállás alatt, negyven évet a csőd szélén, és teljes vagyonuk elvesztését és államosítását 1960-ban, a Fidel Castro vezette kommunista forradalom után.
Szenvedélyes céltudatossággal a BACARDI család újból talpra állt. Ma már a BACARDI rum a világ 170 országában kapható, az éves eladott mennyiség meghaladja a 20 millió kartont. A BACARDI név a világ tíz legismertebb nemzetközi márkanevei között szerepel.
Az itthon kapható Bacardi termékek
Bacardi Superior, Bacardi Black, Bacardi Gold, Bacardi 8, Bacardi Apple, Bacardi Limón, Bacardi Razz, Bacardi Mojito, Bacardi Breezer dinnye, Bacardi Breezer lemon, Bacardi Breezer lime, Bacardi Breezer narancs, Bacardi & Cola