Kalumba White tonik

  • 4 cl Kalumba Madagascar White gin
  • tonik a feltöltéshez
  • 1 gerezd lime

Egy pohárba sok jégre rámérjük a gint. Feltöltjük tonikkal. Bárkanállal finoman átkeverjük, 1 gerezd lime-ot facsarunk bele, amit az italban hagyunk. Végezetül 2-3 szem kubebaborssal díszítjük, amely hozzájárul az ital citrusos jellegéhez

Bolyki Indián nyár

Az illat visszafogottan indul, savanykás piros bogyós gyümölcsöket idéz: piros ribizli, majd idővel frissen szedett málna, egy kevés csipkebogyóval, meggyel, kék virágokkal, és ami talán meglepő: érett egressel. Lassan a háttérben egy halvány fűszeres vonal is erőre kap. A korty szellős, laza szövésű, üde sav és kevés, enyhén tapadós tannin fogja közre, minimális húzása is van a kortynak, az alkohol a vékony testhez mérten arányosan alacsony szinten marad. Szájban is az illat friss piros bogyós gyümölcsei viszik a prímet, egy kevés zöldfűszerrel és szegfűszeggel megszórva.

Forrás.borrajongo.blog.hu

Chivas blendig kit

A Chivas blending kit segítségével betekintést nyerhetsz a whisky keverés izgalmas világába. A készlet 5 db kiváló skót whiskyt tartalmaz féldecis kiszerelésben plusz egy pipettát ami segítségével tudsz kísérletez hogy milyen ízlésű italt akarsz elkészíteni.

Matua

Az új-zélandi Matua (maori nyelven családfő) borászat büszkén hirdeti magáról, hogy ők voltak az elsők, akik Marlborough-ban sauvignon blanc-t készítettek (ugyanezt állítja egyébként magáról a Brancott Estate is), mondhatjuk tehát, hogy Új-Zéland legismertebb borvidékének úttörő, de mindenképpen egyik első meghatározó pincészetéről van szó.

Bill és Ross Spence több generációs borászcsalád sarjai, akik 1966-ben megvásárolták első területüket, majd a 70-es években alapították meg saját borászatukat és 1974-ben lepalackozták első boraikat is, köztük az első Marlborough Sauvignon Blanc-t. A borászat a következő évtizedekben folyamatosan terjeszkedett, Új-Zéland több borvidékén is területeket vásároltak. 2001-ben a Beringer-Blass Wine Estates képében új befektető is állt a házhoz. Greg Rowdon, aki 2016-tól a Matua főborászi tisztségét tölti be, 2002-ben csatlakozott a csapathoz. A harsány türkiz színű címkékkel hódító jelenlegi arculat 2012-ben alakult ki.

Forras.borrajongo

Hungaria Rose Extra Dry

Játékos gyümölcsösség és egy cseppnyi összekacsintás. A Hungaria Rosé Extra Dry tisztaságában egymásra talál a könnyed tavasz és a dögös szénsavasság. Átható ribizlis, málnás íze és mély rózsaszín színe huncutul kérlelnek, hogy táncold át velük az egész éjszakát.

Egyéb leírás a címkén

Magyar pezsgő Játékos gyümölcsösség és egy cseppnyi összekacsintás. A Hungaria Rosé Extra Dry tisztaságában egymásra talál a könnyed tavasz és a dögös szénsavasság. Átható ribizlis, málnás íze és mély rózsaszín színe huncutul kérlelnek, hogy táncold át velük az egész éjszakát. Hungaria – Pezsgő Másképp

Forras.metro

Belveder

Belvedere Vodka az első szuper prémium vodka, amelyet a lengyel vodka készítő hagyomány 600 éve alatt hoztak létre A 100 ban Lengyel aranyrozsból és sajáttermészetes kútból nyert vízből készült, így a Belvedere természetes, nulla adalékanyagot vagy cukrot tartalmaz, az ortodox Unió által tanúsított kóser, és a lengyel vodka jogi követelményeinek megfelelően készül Ízprofilja strukturált, elegáns és kiegyensúlyozott, finom édességgel, bársonyossággal, és sima, tiszta lecsengéssel Illatának lágyságát a vanília gyengéd érintésének és kellemesen krémes karakterisztikájának köszönheti. Közepesen testes és bársonyos, kifinomultízvilágában kevés vaníliás fűszeresség érződik, melyet a fehér bors pikánssága tökéletesen kiegészít Lecsengése megfelelően hosszú, melyben a mandula és a brazil dió telt zamata dominál.

Forrás: palinkashop

Hendricks

A Hendrick’s Gin a William Grant & Sons által a skót Girvan szeszfőzdében gyártott gin , amelyet 1999-ben dobtak piacra. Ezt a yorkshire-i származású Lesley Gracie találta fel, akit a William Grant & Sons bizott meg új fejlesztésekre .

Tokaji szamorodni

Tokaji szamorodni

Tokaji szamorodni a Tokaji borvidék területén termett, a nemesen rothadt, tőkén aszúsodott szőlőszemeket is tartalmazó, válogatás nélkül szedett szőlőfürtök feldolgozásával állítják elő. Legalább 21 tömegszázaléknyi természetes eredetű cukrot tartalmazó mustból szeszes erjedés útján nyert tokaji borkülönlegesség. A forgalomba hozatal előtt legalább két évig fahordóban érlelik. Tényleges alkoholtartalma 12%.

Cukortartalom szerint a típusai a következők:

száraz tokaji szamorodni: 10 g/l cukortartalomig

édes tokaji szamorodni: legalább 30 g/l cukortartalom felett

Tulajdonságai

Színe: a világossárgától az aranysárgáig terjed.

Tisztasága: maga a bor tiszta, de a palackban az érlelésből származó, esetleges finom porszerű kiválás megengedett.

Illata: egészséges, a tokaji borkülönlegességre jellemző szamorodni és érlelési illat.

Íze, zamata: kellemes, harmonikus.

Forrás wikipedia

kalumba white gin

Kalumba Madagascar White gin

A gin trend hazánkat is elérte, egyre több márka jelenik meg a piacon. Jelenleg a legdinamikusabban bővülő italkategória, mely várhatóan a következő 1-2 évben változatlanul növekedni fog.

2018 májusában a Zwack új márkát vezetett be a magyar piacra, mely egy fűszeres gin. A Kalumba Madagascar Spiced Gin egy újgenerációs fűszeres gin aszalt fügén érlelve, amely nevét a világon elsők között feljegyzett gyógynövényről, a kalumbagyökérről kapta. Egyedi karakterét a tizenhétféle Madagaszkárról és Afrikából származó, vadon termő fűszernövény adja.

Fűszerek

Kalumbagyökér, Citromfű, Kubebabors, Szegfűszeg, Fahéjlevél, Rózsabors, Kurkuma, Csillagánizs, Lime héj, Szerecsendió-virág, Kardamommag, Szerecsendió, Gyömbér, Vanília, Koriander, Curacao héj,  Borókabogyó

Közepesen testes, mely több rétegben jelentkező ízek – citromosság, frissesség, izgalmas fűszerek, borókás balzsamosság – egyedi kombinációjában teljesedik ki.

A Zwack család folyamatos kutatómunkája során fedezte fel Madagaszkár gazdag gyógy- és fűszernövény kultúráját, mely a Kalumba italt ihlette.

A borókapárlat a Kecskeméti Zwack Párlatmanufaktúrában készül. Az italt a desztillálást követően tölgyfahordóban, aszalt fügén érleljük. Ez adja meg a Kalumba karakterét a magában is fogyaszthatósághoz, ami a gin kategóriában egyedülálló.

A madagaszkári élővilág 90%-a kizárólag a szigeten őshonos. A márka védjegyévé vált gyűrűsfarkú maki a sziget ikonikus állataként ismert.

Fogyasztását elsődlegesen magában, behűtve ajánljuk, de koktél alapanyagnak is kiváló, jégre töltve gyömbérrel felöntve.

Recept

Kalumba Spiced gyömbér

  • 4 cl Kalumba Madagascar Spiced gin
  • gyömbér a feltöltéshez
  • 1 gerezd lime

Egy pohárba sok jégre rámérjük a gint. Feltöltjük gyömbérrel. Bárkanállal finoman átkeverjük, 1 gerezd lime-ot facsarunk bele, amit az italban hagyunk.

A márka legújabb innovációja a Kalumba Madagascar White gin, mely a 2018-ban bevezetett Kalumba Spiced citrusos változata.

Az új Kalumba White egy rendkívül tiszta dry gin, friss, citrusos karakterét a kubebabors és a citromnád adja, amely kifinomult fűszerességgel párosul. Több, mint 20 gyógy –és fűszernövény lepárlásával készül, mint például narancshéj, citrus mirtusz, rózsabors, koriander, curacaohéj és kalumbagyökér. Az ital teljességét a Kalumba Spiced madagaszkári fűszereinek párlata adja.

Fűszerek

Citrusos ízt biztosítják:

  • Citromnád
  • Citromfű
  • Citrus mirtusz
  • Narancshéj
  • Grapefruithéj
  • Citromhéj
  • Nemes babér

További felhasznált fűszerek

  • Borókabogyó
  • Kubebabors
  • Limehéj
  • Rózsabors
  • Kalumbagyökér
  • Koriander
  • Curacaohéj

Ízvilág

Ízvilágának egyediségét a kubebabors és a citromnád párlatának köszönheti, a citrusos frissesség kiválóan passzol a tonikhoz. Fogyasztását jégre töltve gin tonikként ajánljuk.

Recept

Kalumba White tonik

  • 4 cl Kalumba Madagascar White gin
  • tonik a feltöltéshez
  • 1 gerezd lime

Egy pohárba sok jégre rámérjük a gint. Feltöltjük tonikkal. Bárkanállal finoman átkeverjük, 1 gerezd lime-ot facsarunk bele, amit az italban hagyunk. Végezetül 2-3 szem kubebaborssal díszítjük, amely hozzájárul az ital citrusos jellegéhez.

WOMANSPIRIT 0.35L

A Woman Spirit brand 2018-ban jött létre, évtizedes termékfejlesztés eredménye jelenik meg ebben a varázslatos nedűben. Ez egy spirit típusú ital zamatos cuvée meggy felhasználásával vagy más néven az Eau de Vie, „élet itala”. Olyan italt szeretnék bemutatni Nektek, ami magába foglalja az életigenlést, a vitalitást és azt a misztikumot, amely minden nő lelkét áthatja és bennünk, férfiakban ébren tartja a tüzet. A Woman Spirit brand első itala megidézi azokat a könnyed mámoros ízeket, pillanatokat, amelyeket a női lélek kisugárzása, rezgése táplál és néha misztikusan sötét és körül ölel, néha gondtalan és féktelen de mi férfiak mindig kívánjuk a jelenlétét.

Javasolom, hogy ha megkóstolod légy nyitott a bűvöletre és ezt a vérvörös folyamot jégágyra helyezd és várd a pillanatot, hogy ékkőként varázsolj el bennünket FÉRFIakat.